kcamino

Ma valahogy nyugodtabb vagyok, úgy érzem nem történhet semmi rossz velem. Biztos nagyon nehéz lesz, de ez nem új ezt eddig is nyilvánvaló volt. Tegnap elköszöntem a barátimtól, ma a munkatársaimtól. Mindenki nagyon kedves és segítőkész az úttal kapcsolatban. Ilitől egy kis szűzmária medált kaptam az útra, Erzsitől egy órát, Orsitól egy kis kulcstartót. Piroskától egy kavicsot, Maritól a hálózsákot. természetesen ezeket majd  mind magammal cipelem ha kell ha nem. Mind mind erőt ad majd, és ha rámtör a honvágy majd előveszem őket és egy kicsit velem lesz a muff 1-let. Elég az ömlengésből a végén még elbögöm magam.

 Nem vagyok túlságosan izgulós tipus, de most valahogy kezd beindulni az a bizonyos " zabszemszindróma" amit általában az ember akkor érez ha nagy dolgot készül meglépni. Mostanra összeállt a csomagom, amit majd vinni (pontosabban cipelni)  szeretnék az úton. Remélem nem sok dolog lesz majd haszontalan, és nem kell majd a súlyúk miatt megválnom általam fontosnak tartott dolgaimtól. Olvastam róla hogy sokan eldobálják a cuccaikat, mert egyszerűen nem tudják cipelni a hosszú úton.

 Minden este gyalogolok kb 10-12km-t edzés képen. Tudom ez elég kevés ahoz amit majd ott Spanyolországban kell teljesítenem. Nagyon remélem ettől függetlenül lesz majd erőm végigjárni, és nem kényszerülök arra hogy feladjam. 

Olyan vagyok mint a gyerekek már csak tizet kell aludnom az indulásig. Már csak 10 nap és írány Barcelona,onnan Pamplona, majd SJPP. 

 Már nagyon hosszú ideje foglalkoztatott a gondolat (közel 10 éve) végig kellene járnom az El Camino-t. Egyre többet olvastam, vagy hallottam róla. Az út durván 800 km hosszú, napi 20-30 km-t kell megtenni naponta átlagban úgy, hogy közben mint egy csiga cipelem magammal az összes cuccomat hegyen- völgyön át. Eltelt néhány év és képtelen voltam kiverni a fejemből. Egyre többet gondoltam az útra, egy idő után elkezdtem tudatosan készülni rá.

  2007 Karácsonya volt az az időpont amikor elhatároztam, hogy ha törik ha szakad megyek. Valaki úgy fogalmazta meg ezt előttem hogy " hív az út". Igenis én is érzem hív. Elmúltam 53 éves, remélem még van bennem annyi erő hogy végigjárjam. Nincs vesztegetni való időm, irány az internet. Mint egy megszállott kezdtem kutakodni, keresgélni különböző Caminos oldalakon. Szerencsére nagyon sok infót sikerült begyűjtenem ezen a módon.

 2008 június elején sikerült egy hiredetés útján rátalálnom két társra, akikkel kitűztük az indulás időpontját. 2008 aug. 25. lett ez a dátum. Innen már pörögtek az események, minden nap történt valami amitől egyre közelebb kerültünk az úthoz.